Marie’s diary

Szóval most már végleges az, hogy innen elköltözöm. Tudom, hogy akartam, és hogy milyen jó lesz majd, de azért akkor is szar érzés, hogy végülis ők döntöttek így, hogy akkor húzzak innen. Szar érzés na. Nem gondolom, hogy annyira rossz lakótárs lennék, fizetek, mint a katonatiszt, csöndben elüldögélek a gépnél, takarítok, mosogatok helyettük, szóval egy szavuk sem lehet. Kicsi nekünk ez a lakás, hát nemtom. Eddig valahogy nem volt az. Én simán el tudom mondjuk képzelni, hogy a nagytesó besértődött, nyivákolt otthon, hogy vele nem vagyok kedves, és kisírta, hogy húzzak már el. Hiszen eredetileg még sokáig maradhattam volna, legalábbis ezt beszéltük meg. Szal rossz
duma, tutira a két kiscsaj sírta ki, mert zavarom a köreiket. Jah bocs. Azért szar.
Bár jól fogadtam és látszólag lakótárs is megkönnyebült ezen, de akkor is. Bár talán jobb, hogy így alakult, később esetleg már rosszabra fordult volna a kapcsolatunk, pont az ilyen takarításos, mosogatós hülyeségeken. Így talán lehetünk barátok, bár azt meg kell mondjam, hogy tényleg jobb lesz így, egyre kevésbé szeretek ittlakni. És a tanulság: nem akarunk ismerősökkel lakni, csakis saját szobában akarunk lakni ezentúl. Én és én, hiszen én vagyok a magam legjobb társasága. Magammal nem tudok bunkó lenni, másokkal meg…