Kezd pozitívba átmenni a hangulatom a költözés ügyében. Végre a saját lakásomban lakom, végre én leszek az úr, végre én dönthetek, és végre nem én baszom el a sok pénzt mások tölesztőhitelébe. Azt hiszem, hogy az első lakás (még ha csak ilyen megosztott formában is) de borzasztó nagy dolog, és majd egyszer eljöhet az az idő, amikor én ott egyedül lakhatok, teljes 40 négyzetméter csak az enyém lesz, és azt teszek, amit akarok, akkor szexelek a pasimmal, amikor akarok, azt eszem amikor akarok, addig alszom, ameddig akarok, úgy hagyom szét a dolgaimat, ahogy nem szégyellem, én oszthatom be, az én ízlésem lesz az úr, jajjjj, most hirtelen elkezdtem nagyon nagyon várni az egészet. Már listát kezdtem írni, hogy mi mindent kell majd beszereznem :)

Szóval most már végleges az, hogy innen elköltözöm. Tudom, hogy akartam, és hogy milyen jó lesz majd, de azért akkor is szar érzés, hogy végülis ők döntöttek így, hogy akkor húzzak innen. Szar érzés na. Nem gondolom, hogy annyira rossz lakótárs lennék, fizetek, mint a katonatiszt, csöndben elüldögélek a gépnél, takarítok, mosogatok helyettük, szóval egy szavuk sem lehet. Kicsi nekünk ez a lakás, hát nemtom. Eddig valahogy nem volt az. Én simán el tudom mondjuk képzelni, hogy a nagytesó besértődött, nyivákolt otthon, hogy vele nem vagyok kedves, és kisírta, hogy húzzak már el. Hiszen eredetileg még sokáig maradhattam volna, legalábbis ezt beszéltük meg. Szal rossz
duma, tutira a két kiscsaj sírta ki, mert zavarom a köreiket. Jah bocs. Azért szar.
Bár jól fogadtam és látszólag lakótárs is megkönnyebült ezen, de akkor is. Bár talán jobb, hogy így alakult, később esetleg már rosszabra fordult volna a kapcsolatunk, pont az ilyen takarításos, mosogatós hülyeségeken. Így talán lehetünk barátok, bár azt meg kell mondjam, hogy tényleg jobb lesz így, egyre kevésbé szeretek ittlakni. És a tanulság: nem akarunk ismerősökkel lakni, csakis saját szobában akarunk lakni ezentúl. Én és én, hiszen én vagyok a magam legjobb társasága. Magammal nem tudok bunkó lenni, másokkal meg…

Úgy tűnik feleslegesen. Hazaért a két fapina, széthányták a cuccukat, majd elmentek vásárolni. Mert nekik csak ez az élet. Ennyi. Vásároljuk magunkat szét. Szánalmas. Nem tudják már, hogy mit kezdjenek magukkal. És nekem már rohadtul elegem van belőle, belőlük. Ha nem vagyok kedves, akkor egyből megy a susmus, hogy most mi bajom van, miért vagyok ilyen. Ha kedves vagyok, és mesélnék, vagy érdeklődöm, akkor meg egymással vannak elfoglalva, és nem számít, hogy én épp mit mondam, le van szarva.  Hát kurvaélet, akkor most melyik kell?

Asszem tudom, melyik. Én. El. Innen. Sürgősen.

Jah, hát ilyet mi nem tartunk. Mint tegnap megtudtam. Igazából csak azért bosszant, mert nem igaz már, hogy én csak ilyen hapsikat fogok ki, akiknek ez még csak említésre sem méltó. Még a legtahóbb bunkó is bír venni egy szál virágot, még a Föld legutolsó országában is meg tudnak emlékezni róla, és legalább annyit mondanak, hogy boldogot, de nem, neki ez a kurva magasabb eszme, neki ne mondják meg, hogy mit mikor csináljon. És én meg nem számítok, hiába fontos ez nekem, hiába vettem neki könyvet, olyat, ami érdekli, még csak nem is ilyen hülye szíves kis porfogó baszt, hanem normális dolgot, most akkor miért miért miért nem lehet azt tolerálni, hogy nekem ez fontos?? Anyu felhívta a figyelmemet, hogy nincs is nála kint kép rólam vagy legalább rólunk, azt mondtam, hogy nem zavar, de tudod mit? Zavar, mert akármelyik ismerőst nézem, igenis van kint a barátnőjéről kép, és nem holmi agyament embereket ismerek, hanem normális értékekkel rendelkező kultúrlényeket. És most, hogy ez a Valentin nap ismét ilyen kibaszott szarul alakult, és x idő elment a sértődéssel, sírással, egymás igazának bizonygatásával, mely végülis nem hozott megoldást, így most megint rohadtul nem vagyok megelégedve, és azt érzem, hogy jutna nekem ennél jobb is. És ez most nem hisztis picsaság, persze nyilván az is, hiszen a bőrömből nem tudok kibújni, de úgy érzem, hogy ha rajtam kívül az egész világnak azon része, aki párban van, az meg tud emlékezni erről a napról valamilyen formában, akkor az marhára nem fair.

Még csak két nap telt el, de már tele van a fejem időpontokkal, olvasandók jegyzékével, és feladatok listájával. Minden sokkal rosszabb, mint vártam, az összes tárgyamból kétszer annyi a követelmény, mint gondoltam. Csoda, ha a félév közben a szemináriumokat meg tudom tisztességesen csinálni, nemhogy még szigorlatra készüljek, és még titkos szigorlatra is, és még vizsgákra is. Szörnyen lehangol. De talán majd a portugál vígasztal kicsit.

Arról már álmodni sem merek, hogy esetleg elolvashassam a Marie Antoinettet vagy Hugh Laurie könyvét. Örülhetek, ha a Tökéletes trükköt be tudom fejezni, mert aztán máris özönlik a nyakamba Vörösmarty, Eötvös monumentális regényei, tanulmányok, cikkek stb stb stb.

Apropó Tökéletes trükk. Nagyon tetszik a könyv. Jobban, mint a film. Persze még nem tudom, hogy mi a vége, és mivel elég sok a változtatás amúgy is, így könnyen elképzelhető egy alternatív befejezés. Amíg nem végeztem, addig meg nem akarok semmit elkiabálni.

Most, hogy végre túl vagyunk mindenen, és kicsit normalizálódott az idegállapotom is :) épp minden rózsaszín. Csak a karkötő nem, amit készítek. Ámulok magamon, hogy milyen ügyes vagyok. Ugyan még minták alapján készítem az ékszereket, de hamar megértem a technikát és pikk pakk megcsinálom őket. Tegnapmondjuk egész nap egy karkötőn dolgoztam, alig várom, hogy megmutassam a fórumon, a tegnap előtti Biloba fülbevalóval együtt. Olyan jól esnek a dícsérő szavak az embernek.

Miközben fűztem, filmeket is néztem. Az egyik a Wimbledon volt, Paul Bettany, Kirsten Dunst, teniszezgetős, szerelmezős romantikus film. Igazából tök jó lenne, ha az élet is így műküdne, hogy a nekünk fontos ember energiát ad, akár a Wimbledon megnyeréséhez is. De hát…Ami nagyon tetszett még benne az a zenék összeválogatása. Valahol olvastam, hogy nekem a mindenkori zenék közül a filmzenék jönnek be leginkább, és bár nem hiszek a horoszkópban (bár mindig betegesen elolvasom) ezúttal tényleg nem lőttek messze.

A másik film a No reservations volt, amit konkrétan végigzokogtam, hiszen olyan szörnyű, hogy a kislány, akinek meghalt az anyukája nem eszik semmit egy chef házában. Aaron Eckhart cuki, de ő nem buzi amúgy?

A mai programom is hasonló lesz, filmezés és gyöngyfűzés. Elég nehéz a kettő együtt, tudod…

Megjött a gyűrűkatalógus :) És még a vizsgán is átmentem, csodálatos, csodálatos. A katalógus egy nagy borítékban érkezett amúgy, de nem Svájcból, ahogy gondoltam(reméltem?) hanem Budapestről. Mégpedig a belvárosból, a Párizsi utcából. Hát honnan máshonnan, nem? Most pedig elmerültem Bridget Jones kalandjaiban, pedig kurvára A nyelv és a nyelvek érdekfeszítő fejezeteit kellene gyűrnöm. Már csak egy nap. “Csak…”

És tényleg nem. Reggel vettem bérletet, és egy kicsit váratlanul ért az újabb emelés, még szerencse, hogy egyáltalán volt nálam annyi pénz. Kaptam egy ajándék tollat is a bkvtól, szóval alapból semmi okom nem volt a panaszra, csak kicsit megijdetem, hogy drágább, és nem lesz nálam annyi. Így is az utolsó fillérjeimet költöttem el bérletre.  De a pénztárosnő úgylátszik félrehallott valamit, vagy épp agymenése volt, mert folyton motyogott valamit, hogy nem ő tehet az áráról blabla, nem is hallottam tisztán. Mivel az egész procedúra alatt motyogott, a végén már kérdeztem, hogy valami gond van? Erre így nézett, hogy hát nekem van bajom vele. Mondom, miről beszél, én csak megköszöntem és ennyi. De még mondta tovább, én meg inkább otthagytam, hát basszus….

Aztán a vizsga, pf, megint rohadt nehéz volt, tippeltünk, 1-2 dologra emlékeztem, hogy olvastam, de ennyi. Azóta sincs fent a jegyem, míg másoknak meg igen, szóval fasza, fogadjunk, hogy azoknak, akiknek segítettem, meglesz, nekem meg nem…

Aztán itthon, éhes vagyok, de nem ehetek, mert már nincs több pénzem kajára, ergo az a kevés ami van még ki kell, hogy tartson hétfőig. Aztán a kedves közli emailben, hogy ő meg otthon döglik, de fertőző és blabla. Persze hogy hogy sikerült a vizsgám, á miért is kérdezné meg. Kit érdekel az.

Na persze lakótárs jött és kérdezte, hogy hogy sikerült, mondom nemtom, még nincs fent, de mégis hogy érzem, erre mondom, hogy hát nemtom. Szerintem elmagyaráztam már egy párszor ezt a vizsgát, hogy miért szar. Erre még neki állt feljebb, hogy  nem kell bekapni. És erre elkezdett csapkodni. Hát bazmeg, én semmi olyat nem mondtam, hogy neked azon fel kellene kapni a vizet…Najó ezt nem is ragozom, mert még tudnék miket mondani…

Aztán írtam a kedvesnek egycsalódott, akkor nem is mehetek hozzájuk emailt, de persze kellően bunkón azt is, mert már egyszerűen elegem van a kibaszott emberekből, de tényleg. Még egy vizsga, de persze utána sem lesz sokkal jobb, hiszen továbbra is ezzel a pasival járokl, és továbbra is ittlakom, és a bkvs pénztárosnő továbbra is bunkó lesz. FKV

Nem bírtam magammal így korán reggel, és mivel kedves kis emailt kaptam tőle hófordulónk alkalmából jó kedvem lett és úgy döntöttem, hogy megérdemlem a gyűrűkatalógust.

Mondjuk inkább tanulnom kellene….

Sikerült a mai is. Furcsa vizsga volt, végülis mindenki átment. Nem is részletezném  nagyon, a lényeg, hogy megvan. Ami inkább foglalkoztat (a holnapi vizsga dacára is) hogy a drágámnak olyan rossz a kedve. Hogy nagyon. Új gyógyszert kapott, és lehet, hogy attól, nem tudom. Remélem tényleg nincs más. És más sincs….

Titokban eljegyzési gyűrűket nézegettem. Greta kapott katalógust, én pedig megnéztem a honlapjukat kíváncsiságból. Kérhetnék én is, mert ingyenes a katalógus, és ha jól értelmezem, nemcsak Svájcon belül küldenek. Játszottam a gondolattal, hogy gyűrűkatalógust kapok, mint egy igazi menyasszony, de inkább csak megnézegettem a letölthetőt, mint egy képzelt menyasszony. Ahogy Greta ír róla, mindig elfog az irigység, és én is rettentően szeretném az egészet. Persze tudom, hogy egy esküvőhöz sokkal több kell, mint amink most perpill van (mármint érzelmileg) de mégis jó eljátszani a gondolattal. Úgy élünk abban a képzelt világban, mint egy tökéletes pár, ő hazajön a munkából, én otthon várom, lehajol hozzám, hogy megcsókoljon, aztán megbeszélnénk a napot..valahogy kilátásaim sincsenek arra, hogy ez bekövetkezzen.

Minden esetre a gyűrűt már kinéztem, az első pillanatban az tetszett meg, és bár lelkiismeretesen a többinek is adtam esélyt, mégis ő maradt a favorit. Már esküvői ruhát is találtam titokban. Mindet csak titokban, hiszen nekem még rettentő sokára lesz esküvőm…