És tényleg nem. Reggel vettem bérletet, és egy kicsit váratlanul ért az újabb emelés, még szerencse, hogy egyáltalán volt nálam annyi pénz. Kaptam egy ajándék tollat is a bkvtól, szóval alapból semmi okom nem volt a panaszra, csak kicsit megijdetem, hogy drágább, és nem lesz nálam annyi. Így is az utolsó fillérjeimet költöttem el bérletre. De a pénztárosnő úgylátszik félrehallott valamit, vagy épp agymenése volt, mert folyton motyogott valamit, hogy nem ő tehet az áráról blabla, nem is hallottam tisztán. Mivel az egész procedúra alatt motyogott, a végén már kérdeztem, hogy valami gond van? Erre így nézett, hogy hát nekem van bajom vele. Mondom, miről beszél, én csak megköszöntem és ennyi. De még mondta tovább, én meg inkább otthagytam, hát basszus….
Aztán a vizsga, pf, megint rohadt nehéz volt, tippeltünk, 1-2 dologra emlékeztem, hogy olvastam, de ennyi. Azóta sincs fent a jegyem, míg másoknak meg igen, szóval fasza, fogadjunk, hogy azoknak, akiknek segítettem, meglesz, nekem meg nem…
Aztán itthon, éhes vagyok, de nem ehetek, mert már nincs több pénzem kajára, ergo az a kevés ami van még ki kell, hogy tartson hétfőig. Aztán a kedves közli emailben, hogy ő meg otthon döglik, de fertőző és blabla. Persze hogy hogy sikerült a vizsgám, á miért is kérdezné meg. Kit érdekel az.
Na persze lakótárs jött és kérdezte, hogy hogy sikerült, mondom nemtom, még nincs fent, de mégis hogy érzem, erre mondom, hogy hát nemtom. Szerintem elmagyaráztam már egy párszor ezt a vizsgát, hogy miért szar. Erre még neki állt feljebb, hogy nem kell bekapni. És erre elkezdett csapkodni. Hát bazmeg, én semmi olyat nem mondtam, hogy neked azon fel kellene kapni a vizet…Najó ezt nem is ragozom, mert még tudnék miket mondani…
Aztán írtam a kedvesnek egycsalódott, akkor nem is mehetek hozzájuk emailt, de persze kellően bunkón azt is, mert már egyszerűen elegem van a kibaszott emberekből, de tényleg. Még egy vizsga, de persze utána sem lesz sokkal jobb, hiszen továbbra is ezzel a pasival járokl, és továbbra is ittlakom, és a bkvs pénztárosnő továbbra is bunkó lesz. FKV